Azt hiszem ez az a vendéglátóipari fogalom, amiről itt a legtöbbet tanultunk. Eddig nem kutakodtam a témában, de szerintem tanulmányok hosszú sorát lehetne készíteni belőle. Leginkább pszichológiai szempontból, hogy milyen hatással van az emberekre az a tény, hogy „minden benne van az árban”. Hát most leírom nektek.
Reggeli 7-től fél 10-ig a szálloda éttermében. Nyaralni vannak itt, pihenni, ezért érthető módon az utolsó fél órában jön általában mindenki. A látványsütödénél hosszú sorokban várják a palacsintát, bundáskenyeret, tükörtojást. Percekig köröznek, nehogy lemaradjanak valami finom falatról (akkor se ha már nem tudják megenni) Teleszedik tányérjaikat, aminek – nem túlzás – a felét utána a pincérek a kukába borítják. Legkésőbb 10-kor kiürül az étterem, a vendégek jóllakottan távoztak.
Azért, hogy a szerencsétlen turista nehogy éhen maradjon a fél 1-kor kezdődő ebédig, két bárban is falatozhat különböző snack-eket, mint pl. pizza, tortilla, hamburger, chicken nuggets stb. Sokan úgy gondolják, ezek ebédnek is megfelelnek, így dél körül rendszerint újra kell tölteni az egész ételpultot. Legalábbis a beach bárban majdnem mindig.
Ebéd fél 1-től fél 3-ig ismét a szálloda éttermében. A tálalók újra megtelnek, csak most főtt ételekkel. Desszert, gyümölcs is van, ki mit kíván. A helyzet hasonló, mint reggelinél, köröznek, aztán az ételek nagy része a szemétben landol.
Ebéd után vissza a strandra, vagy fel a medencéhez. A snackek még mindig ott vannak, folyamatosan fogynak. Én meg nem értem, hogy tudnak az emberek egész nap enni.
Itt most le kell írjak egy történetet, ami augusztus elején történt. Fél 6 körül volt, 6-kor zár a beach bár, 7-kor viszont már nyit az étterem. Fél 6-kor nem volt szinte semmilyen harapnivaló (mert Amalia nem rendelt újat, mivel egyedül volt, mert engem felküldtek az étterembe segíteni, hiába voltak sokan), és amikor nekiálltam takarítani az asztalokat, egy nő elkezdett velem üvölteni, hogy hol van a kaja, mert az ő gyerekei mindjárt éhenhalnak (persze, megint rajtam csattant másnak a hibája). Balhé lett, aminek az lett a következménye, hogy zárás előtt 10 perccel a szállodaigazgatóval együtt öten töltötték újra az ételpultot. Mondanom se kell, hogy az ételek nagyja itt is a kukába került…
Vacsora 7-től fél 10-ig. A nap legnagyobb durranása. Fehér abroszok, koporsószerű trolik, amire a pincérek a koszos tányérokat, poharakat szedik. A választék most sem kicsi, de ha egyvalami hiányzik, egyből balhé van belőle.
Ha ez nem volna elég, fél 10-től éjfélig a main barban ismét lehet snack-eket fogyasztani. Ha ezt összeadjuk, a nap 24 órájából 17 órán keresztül lehet enni, akár folyamatosan. Van, aki meg is teszi. Ezzel nem is lenne baj, de sokan szinte hisztirohamot kapnak, ha nincs az a kaja, amit előző nap kóstolt és ízlett neki. És akkor még nem írtam a bárban található italkínálatról…
Abban az összes pincér, báros stb. egyetért, hogy ez egy hülye rendszer. Amellett hogy a minőség is alacsonyabb, hatalmas a pazarlás, mert minden vendég előtt ugyanolyan állapotban kell lennie a svédasztalnak. A kidobott ételekből egy kisebb afrikai ország népességének napi fejadagját lehetne biztosítani…
De a hotelnak így is megéri, elkérnek egy csomó pénzt, és annyit úgysem tudnak elfogyasztani, akármennyire is próbálkoznak – a mi legnagyobb örömünkre…
Mellesleg mi is all inclusive-ban élünk, mert mindent a hotelból „kapunk”…J
