Hát megint jó sokáig nem írtam, úgyhogy most már muszáj közzétennem valamit J
Az van, hogy megint eltelt egy hónap, ami azt jelenti, hogy a felénél járunk. Két hónap és megyünk haza. Örültök, mi? J Mert én igen, de azt is tudom, hogy azért elég hosszú lesz. Bár ha azt nézem, hogy Anyu és Apu nem sokára jöttök, utána meg a srácok lesznek itt, aztán meg már nincs egy hónap vissza, úgy már nem olyan vészes.
A meló az továbbra is hasonlóképp megy, mint eddig, mi dolgozunk rendesen, a görögök meg kevésbé rendesen. Jelenleg megint az 500-as határt döntögeti a vendéglétszám, de most nem érezzük annyira vészesnek, mint a július elejit. Vagy belejöttünk, vagy csak a vendégek nem fogyasztanak annyit, amit mondjuk nehezen tudok elképzelni…Most többet is dolgozunk pedig, azért, hogy amikor jönnek az otthoniak, több szabadnapunk legyen. Így valószínűleg a következő szabadnapjaimat alvással fogom tölteni.
Az legutóbbi két szabadnapomról még nem is írtam, pedig elég aktív volt. Első nap hajókiránduláson voltunk Nórival és Klauval. Utazási irodán keresztül fizettük be, felvettek minket a hotelnél, elvittek Korfu városba és onnan indult a hajó. Parga és Paxos volt az úticél. Parga a szárazföldön van, Paxos meg egy Korfutól délre lévő kis sziget. Kaja nem volt az árban, ezért a séf csinált nekünk lunch baget. Facebookon nézzétek a képeket, mert inkább látni kell, leírni nem tudom. Paxos kicsit csalódás volt, bár túl sok időnk nem volt rá, így inkább csak napoztunk.
Másnap meg az Achilleon Palace-t néztük meg Klauval, Az az a kastély, amit Sissi építtetett. Benitsesbe kellett csak átbuszozni, a buszmegállótól gyalog mentünk fel a hegytetőre. Épp, hogy tudtunk magunknak reggelit szedni, ezért megcsináltuk szendvicsnek. Orsi meg Ági már voltak fenn előttünk, és azt mondták, hogy nehéz feljutni, ezért energiagyűjtés szempontjából megettük miután leszálltunk a buszról (meg hát reggelizni sem ártott). 20 perc kanyargós séta után megláttuk a buszokat, rájöttünk, hogy megérkeztünk. A lányok biztos másik úton jöttek J A kastély tele volt turistákkal, alig bírtunk úgy fotózni, hogy valaki ne másszon bele a képbe. Azt azért megbeszéltük, hogy Sissi tudott élni. Ebédre visszaértünk, délután meg strandoltunk.
Azóta dolgozom, most 10 napot egymás után. Mivel mindhárman dolgozunk, mármint a báros lányok, ezért egyvalaki mindig az étteremben segít délelőtt. Három napig én voltam ez a valaki. Nem szeretem ezt a műszakot, mert éjjel 1 után kerülök ágyba, reggel meg 9-re kell menni, és én szeretek többet aludni. Úgyhogy mostanában a délutánjaim is alvással telnek, hogy bírjam az estét.
Aki ezen a héten van a szállodában az nem valami jó élményekkel fog hazatérni. Egyik nap egész délután nem volt áram. Nem működtek a liftek, a vendégek a matracaikkal, úszógumijaikkal a lépcsőn caplattak fel az emeletekre. Mivel a konyhán sem volt áram, ezért a vacsora két órával később kezdődött el. Mondanom sem kell, hogy addig az éhes vendégsereg a bárban próbálta elütni (vagy inkább elinni) az időt. 450 vendég, az egész bár tele volt, még a főbejárat előtt is álltak (!) az emberek és várták mikor mehetnek ismét megtömni a belsejüket. Kb. füstöltek a kezem alatt a poharak, olyan gyorsan kellett csinálni mindent. Jah és ha mindez nem lenne elég, ezek után még jeget kellett felcipelni a hatodikra, mert ugye a Roof Gardenbe is kellett. Ketten a román lánnyal vontattuk fel magunkat, meg a 20 kiló jeget. Hasonló testalkatával együtt ketten tényleg úgy festhettünk, mint két rabszolgalány, akiknek nem adnak enni…Tegnap „csak” este ment el az áram, épp akkor, amikor legtöbben voltak odafent, mert élőzene volt. Volt ám nagy visítás, teljes sötétség lett. Nikos meg Amalia voltak fenn a bárban, meg mi ketten Edinával. Mikor elment az áram, Nikos egyből elindult, hogy megnézze, van e valaki a liftekben. A személyzetiben nem volt senki, de a vendégliftben bent maradt 3 szerencsétlen halálrarémült, akik aztán Nikos hátán másztak ki, mert félúton állt meg a lift.
Áramszünet egy dolog. Elromlott az italautomata az étteremben, fekete víz folyt belőle. Kólában mondjuk nem látszik, mondták a görög pincérek…Mert úgy működik, hogy ilyen nagy dobozokból jön a szirup (narancs, citrom, sprite, kóla) és az keveredik a vízzel. No comment. A napolitan szósznak rendes fingszaga volt, a ketchup meg úgy nézett ki, mint otthon a menzás szamócalekvár. Ennyit a négy csillagról.
Ma (aug. 8) jutottam nethez, az első szabadnapomon 10 nap után. Folytatom a bejegyzést és feltöltöm nektek, jó? :P
Arról még nem volt időm írni, hogy egyik napról a másikra megint el kellett költözni. Az előző szobánál is kiakadtam az apartman után, de ez most tényleg kritikán aluli. A medence alatti szinten lakunk egy akkora szobában, hogy csak az ágyak férnek el. Ha valaki feláll, más már nem tud közlekedni. A cuccaink nagy része kint van a teraszon bőröndökben, székeken, mert első két nap mindenhol állt a víz. Előttünk nagyjából lekaparták a penészt a falról, de a szaga még most is megvan, esténként pedig a csatorna „illatára” alszunk el. Vagyis próbálunk aludni. A fürdőszoba akkora, hogy a wc-n ülve lehet fogat mosni, a wc-t pedig vödörrel kell leönteni, mert nem lehet lehúzni. Igazából a napokban szerintem többet alszok a strandon, mint a szobában, próbálok minél kevesebb időt ott tölteni…Nem sok kellett volna ahhoz, hogy hazamenjek, csak aztán végiggondoltam, hogy túl sokat veszítenék. Meg ha már idáig eljutottam, nem akarom feladni. Azt mondták két hetet kell itt töltenünk, mert addig lesznek olyan sokan, hogy az előző szobáinkban is vendégek lesznek. A mi szobánkban pedig a menedzser, egyedül, ahol mi előtte négyen voltunk…
Úgyhogy most ez a helyzet, próbálom pozitívan felfogni a dolgokat és mindenben a legjobbat keresni. Szerencsére a tenger még mindig kellemes és a nap is szépen süt. Lassan már számolom a napokat, hogy mehessek haza.
Remélem legalább otthon minden rendben és vigyáztok magatokra.
Puszi nektek J
Valahogy mégis úgy érzem, hogy egy részem ott maradt Korfun. Még mindig görög zenék mennek a fejemben. Csináltam itthon is frappét, de nem volt az igazi. Ha most kívánhatnék egyet, visszamennék egy hónapot az időben...
Valahogy mégis úgy érzem, hogy egy részem ott maradt Korfun. Még mindig görög zenék mennek a fejemben. Csináltam itthon is frappét, de nem volt az igazi. Ha most kívánhatnék egyet, visszamennék egy hónapot az időben...
