Days off...

Pénteken meg szombaton (jún. 17-18) végre szabadnapom volt, Orsinak is szerencsére, úgyhogy tudtunk együtt mászkálni mindenfelé. Pénteken délelőtt strandoltunk, aztán ebéd után átmentünk Moraitikába netkávézóba meg vásárolni egy-két dolgot. Jó volt kicsit infot kapni otthonról, de ilyenkor mindig honvágyam lesz, miután beszélek valakivel L Lehet jobb is, hogy nincs a szálláson internet, mert akkor nem bírnám ilyen jól, és folyton a neten lógnék.

Este mentünk haza, aztán 10-kor vacsi. Kizártuk magunkat, mert olyan az ajtó, hogy kívülről nincsen kilincs, szóval, ha becsukódik, akkor nem lehet bemenni. Ági jött ki utoljára és épp megint másik dimenzióban volt, amikor zárni kellett volna. Nice. Egész vacsi alatt azt találgattuk, hogy hogyan fogunk visszajutni. A teraszajtó nyitva volt, csak ahhoz fel kellett volna mászni a tetőre, az meg sötétben, meg amúgy is elég életveszélyes mutatvány lett volna. Orsi be tudta lökni az ajtót, úgyhogy nem kellett semmi ilyesmit csinálni. A huzat máskor is ki szokta lökni az ajtót, szerencsére nekünk is sikerült.

Vacsora után nekiálltunk készülődni, mert este visszamentünk Moraitikára bulizni végre. A szállodából hívtak nekünk taxit, nem is volt drága. Egyből odavitt minket a helyre, amiről a többiek már meséltek, hogy oda szoktak járni. Golden Beach a neve. Nagyon ritkán szoktam elhagyni valamit, de most sikerült otthagynom a fényképezőgépemet a kocsiban, mikor fizettem, kicsúszhatott. Gondolhatjátok milyen ideges lettem, mikor észrevettem, hogy nincs meg. Odamentem a pulthoz, és a pultos lány megszólalt, hogy „Szia, miben segíthetek?”. Nyilván látszott rajtam, hogy tök ideges vagyok, de nem tudom, azt honnan tudta, hogy magyar vagyok. Felhívták nekem a taxit, aki tök rendes volt és egyből vissza is hozta. Utána már rendben volt minden, jól éreztük magunkat. Tele volt minden ilyen Elvis figurákkal meg imitátorokkal, a pincérek rendőrruhában szolgáltak fel. Közvetlenül a parton van, ahol ilyen homokos-aprókavicsos a strand, majdnem, mint a Coke Clubbon J

Szombaton sokáig aludtunk, aztán átvittük Dimitrának (akinek a Klau nem bírta megjegyezni a nevét és Determinának hívta :D)  kivasaltatni a kimosott munkaruhánkat. Orsinak sikerült kiégetni a szoknyáját, amit kapott (ja, mert azt nem is írtam, hogy a Klauval kaptak ilyen „csodaszép” kék szoknyát, meg szépen megsárgult blúzt), ezért Dimitra keresett neki egy másik szoknyát. De már nem volt, csak olyan, ami egyben nadrág is. Felpróbálta, de hát úgy állt szegényen, hogy én kb. egy órán keresztül rajta röhögtem. Még jó, hogy az én saját ruháimat sikerült rendesen kivasalni. Nyár végére, tutira szét fog menni a blúzom meg a szoknyám is, mert naponta 3 liter izzadságot, 2 liter mosogatólevet, meg jó pár deci alkoholt és üdítőt kapnak. A cipőm már most úgy néz ki, mintha lefutottam volna benne a maratont. Elkélne egy váltás munkaruha (még jó, hogy „elvileg” ők adnak), meg egy fekete cipőkrém, de még egyiket se láttam egyik boltban sem.

Ebéd után átmentünk Benitsesbe körülnézni, meg megnézni a kagylómúzeumot. Nagyon szép az a múzeum, egy korfui lakos, aki Ausztráliában élt pár évet, gyűjtött össze a világ minden tájáról kagylókat és különböző tengeri élőlények maradványait. Sehol máshol a világon nincs így együtt ennyi féle kagyló, mint itt. Megkérdezte a bejáratnál a lány, hogy beszélünk-e angolul, mondtuk, hogy igen, úgyhogy tartott nekünk idegenvezetést. Tök érdekes volt. Vettem egy szívecske alakú fülbevalót, ami kagylóból készült. Az első szuvenír magamnak, mert megérdemlem J Aztán még sétáltunk picit a kikötőben és jöttünk haza.

Egyik nap majd megint visszamegyek Moraitikába, hogy fel tudjak tölteni képeket (lsd. Facebook) meg a blogot. Ez az újféle beosztás egészen tetszik (11.00-15.00 és 20.00-00.00), aludni is tudok, meg nem megy el az egész délutánom sem. Remélem ez gyakrabban lesz, mint a másik. Mondjuk azt is átírták, félórával később kezdek és ugyanúgy éjfélig maradok, így legalább van időm rendesen ebédelni.

Most megint offom van (jún. 23), Ágival átjöttünk megint Moraitikába. Holnap elvileg megyünk Korfura kirándulni.

Puszik haza!

Munkahelyem :)

Sziasztok!

Ma végre szabadnapom van, 9 hosszú nap után, már nagyon kellett. Itt vagyunk Orsival Moraitikán egy netkávézóban.
Tegnap nálam volt a fényképező, úgyhogy megmutatom nektek hol dolgozom.
Ez a Beach Bar:

 Pavlos telefonál :) :

Main Bar, Giannis és Michalis :)

 Kilátás a terasz felé:

 Terasz, még üresen :)

Káli orexi!

Ha olvastátok az előző bejegyzésemet, akkor tudjátok, hogy most miről fogok írni. Igen-igen, arról, hogy mi kerül itt az asztalunkra. Tudom, hogy sokan aggódtok, hogy a nem létező súlyfeleslegemet is elhagyom, ezért leírom, hogy lássátok, nincs ok az aggodalomra.

Azt már írtam, hogy első nap a menedzserünk elmondta, hogy naponta háromszor kapunk a szállodában enni, reggeli 10-kor, ebéd 14.30-kor, vacsora 22.00-kor. Ebből egyedül a vacsora érkezik pontosan. (This is the „Greek-System” :P)

Reggeli Nekem:
Mivel én délelőtt nem dolgozom, nem szoktam bemenni reggelizni, mert senkinek nem akarok az útjában lenni, és amúgy sem tudom előre, hogy mikor szedik le pontosan a svédasztalt. Általában 10 körül kelek, teát szoktam főzni, vajas piritóst eszek valamilyen gyümölccsel (almával és/vagy naranccsal). Ebből egyedül a vaj, amire pénzt adtunk ki, a többit a szállodából szoktuk elhozni, a citromot a teába meg a kertünkből szedjük.
Ezzel el is vagyok egy-két órát, amíg újra éhes nem leszek.

Reggeli a többieknek:
A szállodában a svédasztalon maradt kaják közül válogathatnak. Van mindenféle péksüti, gyümölcsök, joghurtok.

Reggeli után le szoktam menni a partra, ahonnan legkésőbb 2-kor feljövök, attól függ, mennyire vagyok éhes. Ilyenkor mindig eszek valamit, vagy az előző napi elhozott maradékból, vagy valami kekszfélét, csak hogy kibírjam ebédig.

Ebéd Nekem:

Az elvileg 14.30-kor kezdődő ebéd általában 14.59-kor érkezik meg a közös helyiségbe. A probléma csak ott van, hogy én 15.00-kor kezdek a Beach Barban. Úgyhogy általában le szoktam menni szólni, hogy bocsi, de megint nem tudtam enni, aztán visszamegyek és gyorsan belapátolok valamit. Az a maréknyi csapat, aki olvassa a blogomat, biztosan tisztában van vele, hogy nem tudok gyorsan enni, szóval ilyenkor nem eszem nagyon tele magam.

Általában van valamilyen husi (grillezett, vagy pörköltszerű), hal, húsgombócok, köretnek sültkrumpli, zöldbab, bébirépa ilyesmi. Saláta nagyon ritkán van, amit hiányolni is szoktunk. A görög saláta itt úgy néz ki, hogy ujjnyi vastag karikákra felvágott uborkákat összekevernek elnegyedelt paradicsomokkal, amit 6 köbcentis fetasajttal bolondítanak meg. Ipari méretek, nem sz*roznak. Nem panaszkodom, azért elég széles szokott lenni a választék.

Ebéd a többieknek:

A menü ugyanaz, mint nekem, a különbség csak annyi, hogy van idejük szépen nyugodtan megebédelni, esetleg repetázni stb.

Vacsora nekem:

Hasonló a választék, mint ebédre, de itt általában szokott lenni desszert is. Rengeteg féle süteményük van, a bárban mindig szokott lenni ilyen kakaós kalácsszerű, meg mézes sütemények. Ezek közül egyik sem olyan nagy szám, nem tudom, mit szeretnek annyira rajtuk. A kalácsfélék nekem nagyon szárazak, a mézes sütik meg elég tömények. Amit viszont nagyon szeretek, azok a tortáik. Piskóta van az aljukon, a töltelék meg valamilyen könnyű krém, de nem olyan, mint ami az otthoni tortákon van. Nyami.

Este, amikor feljövök a Main Barba, akkor szokták felvágni a gyümölcsöt a koktélokhoz. Ezekből mindig jut nekem is, múltkor pl. majdnem egy egész sárgadinnyét megettem. Mostanság nincs időm tízkor vacsorázni, mert olyankor vannak a legtöbben a bárban, hanem előbb eszek, olyan 8 körül (Jobb is, mert a 15 órai ebéd után általában ilyenkor már kopog a szemem.) Ilyenkor be kell mennem a konyhára és kérni valamit, mert minden kint van az étteremben. Múltkor a séf rám nézett, aztán kiment, visszajött egy telerakott tányérral és közölte, hogy ezt mind meg kell ennem. (Megkérdezte, hogy nem vagyok-e anorexiás, majd mondta, hogy ez nem játék, mert le fog esni a vércukorszintem és mehetek a kórházba. Köszi, tisztában vagyok vele. Senki nem bírja itt feldolgozni, hogy egyszerűen nem jön rám semmi, hiába eszek.) Többféle kaját is tett a tányérra, volt rajta hal, rakott tészta, tésztasaláta, grillezett csirke, rizs. Tortát is kaptam, rájött mi kell nekem. Megettem mindent, aztán futottam tovább a bárban.

Vacsora a többieknek:

A közös helyiségbe behozott kaját 10 órakor szépen nyugodtan elfogyasztják, közben sztorizgatnak, hogy mi történt aznap, nagyokat nevetnek. (Igen, ebből is kimaradok.)

Éjfél felé hazaérek, ilyenkor már megint éhes vagyok, úgyhogy ha a csajok hoztak nekem maradékot (múltkor a hideg sültkrumpli is jól esett), azt meg szoktam enni, vagy valami nasit, aztán bedőlök az ágyba.

Szóval nem kell aggódnotok, eszek, amikor csak tudok, az más kérdés, hogy a lefutott kilométerekkel valószínűleg elszáll az egész…

Beszippant a "Greek System" :P

Jászász emberek!

Úgy érzem, kezdenek összefolyni a napok, de a fontos vagy érdekes dolgokat megpróbálom leírni.

Képzeljétek csináltam végre koktélokat. Amalia egyedül hagyott a Beach Barban, mert elment ebédelni (fél 4-kor), úgyhogy addig én szolgáltam ki mindenkit.

Még csak alig több mint egy hete vagyunk itt, de már egész sok mindent tudunk görögül. Írok nektek egy kis szótárt, ha jöttök, kéretik megtanulni! J Kikérdezem! :P

Jászász/ Jászu = köszönés, mindig lehet használni, napszaktól függetlenül

Káliméra = Jó reggelt! (délig mondják)

Káliszpéra = Jó estét! (6 után mondják)

Káliniktá = Jó éjszakát!

Elá = tessék

Dáxi = rendben, oké

Párákáló = kérem

Efárisztó = köszönöm

Kálá? = Minden rendben?

Ne = igen

Ohi = nem

Káli orexi = jó étvágyat

Na így most kb. ennyi jut eszembe. Vicces, hogy a görögök sokszor elfelejtik, hogy nem beszéljük a nyelvüket és úgy akarnak megkérni valamire. Ilyenkor nézek, mint borjú az új kapura, míg nem leesik nekik és megismétlik angolul. Néhányan amúgy olyan kiejtéssel beszélnek, hogy ha megszakadok sem értem elsőre. Legtöbben nagyívben letojják a nyelvtani szabályokat és csak a szavakat pakolják egymás után. A leggyakrabban használt igék a „put” és a „take”, pedig legtöbbször marhára nem illenek oda.

A nevemet mindenki másképp mondja, ilyen változatok vannak, hogy Ágnesz, Ányesz, de Amalia például úgy hív, hogy Ágníí. Nekem még egész jó, mert Orsit mindenki Urszulázza, amit ki nem állhat szegény J

Ma (június 9.) Klaunak szabadnapja van, úgyhogy délelőtt bementem vele Korfura. A buszra úgy préselődtünk fel, annyian voltak rajta. Kb. fél órás buszozás után értünk be a központba. Szerintem már mondanom se kell, úgyis tudjátok, Korfun is a káosz uralkodik. Rengeteg kipakolós árus a járdák mentén, koldusok és észrevehetően vannak olyanok, akik a turisták figyelmetlenségét kihasználva próbálnak némi pénzhez jutni. A kreszt valószínűleg nem ismerik, mert össze-vissza közlekedik mindenki, úgyhogy sokszor életveszélyben éreztem magam. Szűk utcák mindenütt, vigyázni kellett, hogy ne tévedjünk el. Kiültünk egy kávézó teraszára és megbeszéltük, hogy ezek nem csinálnak semmit. Mármint dolgozni, biztos nem dolgoznak, mert az összes kávézó tele volt, alig találtunk helyet. És nem a turisták voltak sokan. A buszpályaudvarra visszafelé, bementünk egy pékségbe, vettünk kenyeret meg ilyen fánkféleséget. A buszpályaudvar a hajóállomáshoz közel van, úgyhogy amíg nem indult a busz néztük a hatalmas tengerjáró hajókat, kompokat.

Délután újra meló. Sok vendég már kérdezte, hogy én mindenhol ott vagyok-e. Végülis igen J délután isznak valamit a strandon, ott vagyok, este elmennek vacsizni, akkor én az étteremben szedem a tányérokat, aztán átmennek a bárba lefekvésig ücsörögni, koktélozni, ahol szintén én rohangálok körülöttük tálcával. Ilyenkor már nagyokat mosolyognak. Ráadásul ma még a buszon is vendégekkel utaztunk. Ilyen ez a popszakma J

Elég vegyes a vendégsereg összetétele, mármint ami a nemzetiségüket illeti. Sokan vannak angolok, de egyre több konkurens érkezik Oroszországból, Franciaországból és natürlich Németországból is. Az angolokat azért szeretem, mert könnyű megérteni mit akarnak (nem zavar be semmilyen akcentus). Bár volt egy-két tizenéves khm – nem írok csúnyát – leányzó, akik minden délután fél liter ketchupot szétkentek a Beach Bar teraszán. Gondolom sejtitek, hogy mekkora örömmel takarítottam fel utánuk, csupa szép gondolatokkal a fejemben.

Az oroszokról meg a németekről, nincsen semmi új tapasztalatom. Ugyanolyanok, mint akiket otthon (Siófokon, meg a Kúriában) is kiszolgáltam, nem kell utánuk sokat takarítani és jó sok vodkát meg sört isznak.

A franciák meg meg nem mukkannának véletlenül sem más nyelven, pedig biztos, hogy beszélnek angolul. Inkább elmondja tízszer, vagy elmutogatja, csak ne kelljen angolul megszólalni. Pedig egyikünk sem fog miattuk franciául megtanulni :P

Ma (június 11.) nem mentem le délelőtt a strandra, mert mostam meg pakolásztam inkább egy kicsit. Fejfájással keltem, úgyhogy jobb is, hogy nem süttettem szét a fejem. A bokám még mindig be van dagadva, tettem rá borogatást egy darab szúnyoghálóval J

Tényleg, azt még nem is írtam, hogy Ágiék, amikor bent voltak múltkor Korfun, vettek ilyen ágy felé lógatható szúnyoghálót, szétvágták és kavicsokat kötöztek az aljára és feltették függönyként. Most már nem jönnek be a bogarak. Ja és csudaszép pink színe van. Meg hoztak be jó nagy pálmaágakat, plusz csináltunk egy tálat kavicsokból meg virágokból. Tiszta hawaii feeling van J

Megpróbálok minél előbb nethez jutni, de most kevés időm van, mert 9 napot dolgozom egymás után szabadnap nélkül. Elég fárasztó, mert már sokan vannak és minden este kétfelé kell szakadnom, hogy a Main Bar és az első emeleten lévő bár se ússzon el. Az elsőn van egy animátor színpad, ahol minden este valamilyen műsor van (lehet már írtam). Így minden estém abból áll, hogy fel-le rohangálok a 3 emelet között (az alagsorban van a konyha, onnan a kaját kell a kocsin felvinni – mert a Main Barban is van kaja, milyen jó, nem?) Mindent gyorsan kell csinálni, különben egy idő után elárasztja a bárt a csetres. Nem mellesleg figyelnem kell a rohangáló kisgyerekekre, a táncoló ittas népségre és a hadonászó nénikékre. Utóbbinak egyik este alászaladtam, mikor már nagyjából tele volt a tálcám, a nénike úgy gondolta, hogy mondandóját egy nagy karlendítéssel nyomatékosítja – ami természetesen a tálcám felé irányult. Sikeresen beborítottam a poharakat a beszélgetők közé, kb. 3 fordulással tudtam az üvegszilánkokat összesöpörni. Sűrű elnézések és vigyorgások közepette próbáltam menteni a menthetőt, de legszívesebben a fennmaradt poharakat is a nyakába borítottam volna.

Most nézzétek el nekem, hogy csak ennyit írok, majd ha lesz szabim (17-én és 18-án), megpróbálok átmenni Moraitikára, netkávézóba, mert többször nem szeretnék ezért a vacak netért 5 eurót fizetni.

Hiányoztok! L

Puszi mindenkinek!

Na most jutottam megint nethez, úgyhogy lesz mit olvasnotok :)

Június 3.

Bele a mélyvízbe…

Második itt töltött napunkon mindannyian megkezdtük a munkát. Többiek már reggel elmentek, Ági a konyhára, Orsi és Klau meg az étterembe. Áginak kisebb dolgokat kell sütni-főzni (pl. palacsintát) és a többi szakácsnak segíteni. Ezen a konyhán amúgy teljes káosz van, mindenki csinál mindent, ahelyett, hogy beosztanák, kinek mi a feladata. De ugyanez jellemző az étteremre is. Orsinak és Klaunak annyi a feladata, hogy ha egy vendég végzett az evéssel, el kell venni előle a tányért és rátenni a kiskocsira, amit ha megtelt, be kell tolni a konyhára, ott rápakolni a pultra a mosogatós néninek, aki majd szépen (vagy kevésbé szépen) elmossa. Orsi mondta, hogy úgy érzi magát, mint egy keselyű, mert alig, hogy lenyelték az utolsó falatot, máris elvesszük előlük a tányért. Sokszor nem is egyértelmű, hogy befejezte-e az evést, ha felállt, visszajön-e még stb. Engem vendéggént marhára idegesítene, ha folyton járkálnának körülöttem a tányéromat lesve, olyan mintha siettetnének.

Első nap megmondta a menedzserünk, Mr. Vlasis, hogy napi háromszor mehetünk be enni, akkor is, ha nem dolgozunk. A reggeli 10-kor van, az ebéd 14.30-kor, a vacsi meg 22.00-kor. Mivel én csak délután 3-kor kezdtem, bementem 10-re reggelizni. Hát persze, hogy 11-nél előbb nem tudtam enni, mert meg kellett várni, amíg nagyjából elpakolnak. Csak azt nem értem, hogy akkor miért 10 órát mondott. Utána én visszajöttem az apartmanba és olvastam egy kicsit, addig, míg nem jött Ági. Lementünk a partra, úsztunk, meg napoztunk. Néztük a repcsiket, kb. 20 percenként száll le egy, nem nagyon értjük, hogy hova lesz annyi ember. 14 óra felé feljöttünk, mert én még le akartam zuhanyozni munka előtt. Az elvileg 14.30-kor kezdődő ebéd szintén nem akkor kezdődött. 15.00-ra viszont nekem a helyemen kellett lennem, amit akkor tudtam meg, hogy a Beach Barban lesz. Ez lenn van a parton, úgyhogy átsétáltam az úton, hogy munkába álljak. Bemutatkoztam Pavlosnak, aki egyből megkért, hogy töröljem le az asztalokat. Elég nagy a bár terasza, úgyhogy egy fél órámba beletelt, mire kész lettem. Aztán mondtam Pavlosnak, hogy nem tudtam ebédelni, mire ő elküldött, hogy gyorsan egyek valamit. Szerencsére még nem pakoltak el a közös helyiségből, úgyhogy gyorsan ettem pár falatot. Visszamentem, hogy folytassam a munkát. Most a székeket kellett letakarítani, mert a madarak előszeretettel kakilják le őket. Ezzel megint elvoltam egy jó darabig, mert ugyebár székből négyszer annyi van, mint asztal. Közben Pavlos felküldött, hogy vigyek fel a Pool Bar-ba kaját. Ja, merthogy minden bárnál van kaja is, ugyanolyan svédasztalos rendszerben, mint az étteremben, csak jóval kisebbek. 3 bár van, a Pool Bar meg a Beach Bar este 6-ig, ami a hallban van, meg ez után működik. Szóval először be kellett mennem a konyhára, hogy felvegyem a kaját, amit fel kellett vinni. A Pool Bar a 6. emeletről nyílik, valahogy a domboldalba van beépítve, de nem nagyon volt időm megfigyelni. Visszafelé kaptam egy rakat tányért, hogy hozzam le elmosni, jó nehéz volt, még szerencse, hogy lifttel közlekedtem. Ez után már csak poharakat szedtem össze, meg mostam el. Van itt is olyan pohármosó, hogy csak fel kell tölteni a rácsot a koszos poharakkal, betolni, rácsukni a tetőt és magától elindul. De ahogy néztem Pavlos nem nagyon zavartatta magát és legtöbbször csak vízzel kiöblítette a poharat és már töltötte is bele másnak a kért italt. Ezért én próbáltam minél gyorsabban elszedni előle a koszosakat és gyorsan elmosni, nehogy már csak úgy adjon inni…Amúgy asszem akkor is fogok magamnak munkát találni, ha nem lesz vendég, mert olyan kosz van mindenhol, hogy folyton ragadok tőle. 6-kor Pavlos bezárt, én meg felmentem a központi bárba, ahol ketten voltak, Michalis és Amalia. Michalissal beszélgettem pár szót, Amalia nem nagyon tud angolul, mégis ő mondta, hogy mit kell csinálnom. Aranyosak mind a ketten. 8 körül áthívtak az étterembe, mert sokan voltak és nem tudtak elég gyorsan lerámolni, úgyhogy besegítettem. Mikor nagyjából lement a vendégsereg, beküldtek, hogy törölgessek evőeszközöket. Egy darabig azzal elvoltam, aztán szóltak, hogy menjek vissza a bárba, mert most már ott van a tömeg. A bár terasza, ha lehet még nagyobb, mint az étterem, ráadásul van élőzene is, így nekem a táncoló, félig (vagy teljesen) ittas vendégek közül kell kilavíroznom a pohárral teli tálcával, lehetőleg úgy, hogy ne borítsam rá senkire. Aztán be a mosogatóba, és újabb kör. Gyorsan ment az idő, mert a vendégek kihasználják ezt az all inclusive dolgot, és folyamatosan esznek-isznak, akkor is, ha már nem fér beléjük több. Fél 11-kor jött az Orsi, hogy szedtek ki nekem kaját, majd menjek le enni. De hát it was busy, szóval csak később szólt Michalis, hogy miért nem szóltam, hogy nekem 10-kor vacsi van. Gondoltam magamban, azért mert akkor megcsúsztok. De tényleg semmi rendszer nem volt abban, ahogy ezek dolgoznak, teljes káosz, meg is lettem dícsérve, hogy ennyit segítek. „Bravo, bravo” mondta Michalis. Közben takarítanom is kellett, mert egy kisgyerek földhöz vágott valami kék löttyöt, de úgy a hall kellős közepén a recepció előtt. Mondanom se kell, hogy az üvegpohár darabjai millófelé repültek a fényes márványkövön, a kék cucc meg még rá is segített. Összesöpörtem, felmostam, de szerintem még két nap múlva is lesz egy-két kanapé alatt a darabjaiból. Kb. 22.45-kor tudtam lemenni enni, tök egyedül, egy srác már arcmaszkban fújkálta a folyosót valami fertőtlenítővel. Gyorsan megettem a felét, amit a lányok kiszedtek nekem aztán folytattam a pohárszedést. 23.30-kor megköszönték a munkámat és elküldtek, hogy pihenjem ki magam. Egyedül botorkáltam haza a sötétben, itt vettem észre, hogy fáj a lábam, a cipő kb. 3 helyen kikezdte a bal lábamat. Még jó, hogy hoztam ragtapaszt. A lányok még foglalták a fürdőt, így csak 0.31-kor feküdtem le. Próbáltam aludni, de elég nehezen ment.

Június 4.

Ma már nem mentem le reggelizni a szállodába, mert még van a sütiből, amit otthonról hoztam és tegnap is olyan fura volt, hogy ott várom, amíg a többiek pakolnak. Nem volt rajtam munkaruha sem, szóval még segíteni se segíthettem. Ettem a sütiből, aztán nekiálltam megírni a blogot a tegnapi napról. Eddig amúgy minden okés, csak az a rossz, hogy a csapból nem lehet inni, így folyamatos problémát okoz, hogy legyen elég innivalónk. Mert azt már írtam, hogy itt sehol semmi nincs csak szállodák, tehát vásárolni sehol nem tudunk. (Innen folytatom, mert most megjött Ági, és elmegyünk vízért abba az étterembe, ahol múltkor is voltunk.)

Na szóval, Ágival elmentünk vízért, hoztunk 8 üveggel. Mikor visszafelé jöttünk, Klau már jött velünk szembe, mert nálunk volt a kulcs és nem tudott bejönni. Leraktuk a vizeket, aztán lementünk a partra. Jó meleg a víz, és gyorsan mélyül, szóval jól lehet úszni. Megbeszéltük, ha megyünk be Korfura, veszünk valami matracfélét. 2 körül megint feljöttünk, zuhanyoztam, felöltöztem, és körberagasztottam a lábamat ragtapasszal. Lementünk, hogy ebédeljünk, de még sehol nem volt semmi, így átmentem szólni Pavlosnak, hogy megint nem tudtam enni. Azt mondta menjek nyugodtan, visszafele meg töröljek el néhány üvegpoharat és vigyem le. Megtörtént. Amíg a konyhán töröltem a poharakat, az ott dolgozók sürögtek-forogtak. Van egy szakács, akinek van Magyarországon valami rokona és tud pár szót, persze csak a „szebbeket”. Megkérdezte angolul, hogy vagyok, mondtam, hogy köszi, jól, kérdeztem, hogy ő hogy van, erre azt mondta, hogy ő is, aztán hozzá tette széles vigyorral, hogy K.RVAÉLETBE. Néztem rá nagy szemekkel, mint aki nem érti, erre megismételte. Milyen szép is a magyar nyelv J

Délután hasonló volt, mint előző nap, csak kevesebb vendég volt jóval. Gondolom most volt turnusváltás, mert csak alig páran lézengtek a parton. Később ki is derült, hogy csak 120 vendég van a szállodában.

Jaj és képzeljétek, láttunk delfineket J Mostam a poharakat, meg mászkáltam az asztalok körül, egyszer csak azt vettem észre, hogy az összes vendég a part felé sasol, fényképezőgép elő, szájak kitátva. Nézem, hogy mi történt, hát a delfinek ott ugráltak, egészen közel a parthoz. Olyan szépek voltak.

6-kor megint felmentem a Main Bar-ba, Michalishoz és Amaliahoz, de annyira nem volt senki, hogy Michalis mondta, hogy pihenjek egy picit. Így lementem a konyhára, ahol Klau evőeszközöket törölgetett. Kicsit leültem mellé beszélgetni, aztán visszamentem a Beach Bar-ba összeszedni a maradék poharakat. A Main Bar is hasonló volt, mint előző este, 8 körül megint át kellett mennem az étterembe segíteni, de nem volt vészes. Viszont kaptunk borravalót az egyik vendégtől J Mikor nagyjából lement a vacsi, visszamentem a bárba, ahol már teljes káosz volt megint. Az első emeleten van egy színpad, ahol az animátorok csináltak valami műsort, és oda is a bárból vitték fel az italokat. Most 10-kor elküldtek vacsizni, de persze nem volt még kész, úgyhogy egy fél óra után tudtam csak visszamenni. Addigra megint meg volt csúszva az egész bár. Gyorsan elmostam a koszos poharakat (ez kb. 3 adag volt a mosogatógépben), aztán mentem körbe-körbe. A sor meg állt a bár körül, mert Michalis az első emeleten volt, Amalia meg kevés volt egyedül. Úgy látszik, bármilyen kevés vendég is van, itt mindig tömeg lesz. Előbb-utóbb meg kell, hogy tanítsanak koktélokat csinálni, mert nem fogják bírni. De eddig erről nem esett szó, mindig csak kiküldenek, hogy szedjem az üres poharakat. Dáxi, ti tudjátok. 23.30 után indultam el haza, Michalis már sokadszorra szólt, hogy most már tényleg menjek haza. Kértem pár teafiltert, mert eddig a tea hiányzik legjobban otthonról. Cukrot meg hoztunk hozzá a közös helyiségből, meg hoztunk el gyümölcsöt, sütit, meg ilyeneket. Lajos mondta, hogy ne költsünk semmire, amit csak tudunk, hozzunk el. Kezdünk is belejönni J Amúgy hihetetlen, hogy mekkora pazarlás van itt, délután is, amikor a Beach Bar bezárt, az összes maradékot beleöntötték a kukába. Pedig voltak ott tök jó szendvicsek, pizza, husik stb…

Június 5.

Kezdek belerázódni ebbe a báros dologba, mindkét bár más, de mindenhol jól érzem magam. A Beach Bar lazább, kevesebb vendég van, nagyon szép a strand és mindig tök jó zene szól.

A Main Barban meg az a jó, hogy sok a vendég, így este, amikor már fáradtabb vagyok, gyorsabban telik az idő. Koktélt még nem csináltam, de már adtam ki különböző italokat, szóval lassan, de biztosan haladok felfelé a langlétrán J A Main Barba jött egy új csávó, Giannis (Jánisz), ma ő volt Amalia helyett, jófej ő is és alaposabban dolgozik. Ma bent volt a menedzserünk, Mr. Vlasis, hát öcséém… tipikus „arc”. Amikor először találkoztunk, tök jó fej volt, de most nem csinált semmit, csak sunyin nézelődött, lent a Beach Barban leste a csajokat. Este a Main Barban is megjelent, én vittem ki a jegeskávéját. 23.40-kor küldött haza Michalis, de megint lett volna még mit csinálni.

Június 6.

Day off, hálistennek. Aludtam jó sokáig, aztán lementünk úszni meg napozni Ágival. A vízből előkerült Lajos is, úgyhogy hárman süttettük a hasunkat. 3-ra bementünk kajálni, meg szólt Mr. Vlasis, hogy papírokat kell intézni. Kitöltöttek valami papírt, személyi kellett hozzá, plusz a szüleink nevét kellett leírni, meg odaadni a health certificate-et. Az ügyintéző bácsi úgy nézett ki, mint Mr. Bean. 4 körül jöttünk vissza a szállásra, nekünk is jár a siesta. Klauval elmentünk, hogy megkeressük azt a boltot, amit a Lajos mondott, hogy itt van közel és nyitva van. Felmentünk a lépcsőn, egy bácsika söprögetett előtte, mondtuk neki, hogy vásárolni szeretnénk. Közölte, hogy ő nincs nyitva, mert nincsenek turisták, de menjünk tovább kb. 2 km-t Benitsesbe és ott lesz bolt. Elindultunk, mentünk, mentünk, mentünk és mentünk, de nem volt semmi új, végig csak ez a kanyargó út, járda egy szem se, kihalt szállodák és elhagyatott éttermek, néhol narancs meg citromfák kandikáltak ki a partot eltakaró gazból. Végre találkoztunk egy emberrel, aki szerencsére beszélt angolul, mondta, hogy még kb. egy km-re van a bolt. Na, király ezek a távolságot is úgy mérik, mint az időt. Szorozd meg hárommal. Így elindultunk visszafelé, és eldöntöttük, hogy akkor megint az öregnél veszünk vizet az étteremben. Ha már ott voltunk, úgy gondoltuk, hogy megérdemlünk egy fagyit is, úgyhogy leültünk. Szólt a görög muzsika, ettük a fagyinkat, amit az öreg telerakott nekünk mindenféle esernyővel meg vitorlással...egész jó ez a görög életérzés J Este 10-re mentünk megint vacsizni, láttam, hogy a bárban valami iszonyat sokan vannak, dejó, hogy nem dolgozom. Miután visszajöttünk még tv-ztünk egy kicsit, az Ocean’s 13 ment angolul, görög felirattal. Itt a legtöbb filmet így vetítik, hogy mindenki gyakorolja a nyelvet.

Június 7.

Day off, ismét, Ágival és Orsival együtt J Elhatároztuk, hogy kirándulunk Korfura, de ez hamar meghiúsult, mert a főnök berendelt minket 11-re. 11-kor persze, hogy nem volt sehol. Mondták, hogy menjünk fel az irodájába. Felmentünk, mondták, hogy várjunk, üljünk le. Előkerült Vlasis, mondta, hogy várjuk meg a Mr. Bean kinézetű embert, aki elvitt minket Moraitikába. Először nem tudtuk, hogy hova megyünk, csak ültünk az autóban, és viccelődtünk, hogy na most adják el a vesénket. Miután sokadszorra megkérdeztük, kinyögte végre, hogy valami adóhivatalszerűbe megyünk, ahol alá kell még írnunk pár papírt, ami kell a fizetésünkhöz. Nice, fő a részletes tájékoztatás.

Megérkeztünk, hát nem hinnétek el, hogy hogy nézett ki az a hivatal. Képzeljetek el egy kétszintes házat, aminek az aljában ilyen garázsszerű szobák voltak, azok voltak az irodák. A ház körül, mintha lomtalanítás lett volna, kirakott régi számítógépek a gaz kellős közepén stb. A mellettünk lévő irodahelyiség valami anyakönyvezető hivatal lehetett, mert egy menyasszonyi ruhába öltözött nő, meg egy öltönyös pasi itták a pezsgőt az iroda dolgozójával. Esküvő, kedden délelőtt. Érdekes. Aláírtuk a papírokat, addig Mr. Bean felszívódott, rá vártunk egy csomó ideig. Odafelé felfedeztük, hogy Moraitikában van valami civilizáció, ezért kitaláltuk, hogy ide visszajövünk ebéd után, ha már Korfura nem tudtunk elmenni. Úgyhogy ebéd után beálltunk a buszmegállóba és vártuk..a csodát. Mert a busz az nem nagyon jött. Szerencsére az egyik szakács épp ment haza, és intett, hogy elvisz minket. Na végre valami jó is történik ezen a napon. Még az eső is elállt, ami reggel óta esett. Ja meg azt nem is írtam, hogy ebédre a szokásos husi meg sültkrumpli mellé végre volt görögsali, meg süti is. Moraitikában végigjártuk az összes szuvenir boltot, aztán a buszmegállóhoz legközelebbi boltban bevásároltunk. Vettünk mosogatószert meg szivacsot, ilyen kekszféléket, meg egy-két apróságot. Ja meg a strandoláshoz szükséges fontos dolgokat ki ne felejtsem. Beruháztunk egy csodaszép kék gumimatracra, Ági meg egy úszószemüvegre tett szert. A bevásárlókörutat egy jegeskávéval tettük teljessé a buszmegálló mögötti étteremben. Csodák csodájára jött a busz, sőt még talán kicsit előbb is érkezett. A szálloda előtt van az itteni buszmegálló, ott szálltunk le és örültünk a fejünknek, hogy végre sikerült az alapvető igényeinket kielégíteni. Hazaérve egyből nekiálltam mosogatni az újonnan beszerzett eszközökkel, rendet raktunk, főztünk teát, amihez a kertünkből szedtünk citromot stb. Kezdjük itthon érezni magunkat J

Azt még nem is írtam, hogy a bal bokám jelenleg másfélszer akkorára dagadt, mint normál állapotában szokott lenni és nem tudom, hogy mitől. Mert feltörte a cipő, de nem hiszem, hogy a seb miatt lenne. Szerencsére nem fáj, ahogy megyek, csak akkor, ha megnyomogatom. Azért próbálom minél többet pihentetni.

7 óra után nekiálltam írni a blogot, este elvileg elmegyünk egy közeli szállodába, ahol remélem, hogy fogunk tudni netezni és akkor feltölthetem. Meg jó lenne már otthonról is infot kapni, mert eléggé hiányoztok.

Pusszantás mindenkinek! J

Itt vagyuuuunk! :)

Hali mindenki!

Jelentem sikeresen ideértünk, túléltük az első, és egyből a második repülőutunkat is, mert Athénban át kellett szállni. A becsekkolás kicsit vicces volt, mert le kellett venni az övemet (meg a cipőt is), így majdnem leesett a nadrágom. A repülés egyáltalán nem volt olyan vészes, mint ahogy gondoltam, hogy lesz, még a fülem se dugult be. Leginkább a liftezéshez tudnám hasonlítani. Viszont elég fárasztó volt, hogy Athénban sokat kellett hajnalban várakozni. Mondjuk viszonylag gyorsan eltelt, mert kimentünk körülnézni, ahol egyből megtaláltuk a Sofitel szállodát, ami előtt volt egy pálmafa, na azzal nekem egyből le kellett fényképezkedni J. Jah és egy görög srác is leült mellém és elkezdtünk beszélgetni, ő Krétára ment, tök jóarc volt.

Athénban már okosabb voltam és elővettem a fényképezőt a kézipoggyászomból, úgyhogy arról majd töltök fel képeket. Az athéni reptér egyébként úgy tízszer nagyobb, mint a budapesti. A repcsi is sokkal nagyobb volt, amivel onnan jöttünk és úgy szállt fel, hogy ment egy jó pár kört, utána lelassított, majd mintha kilőtték volna, felszálltunk. Aztán egyből elkezdett kanyarogni, Ági kicsit visított, mire a mellette ülő bácsi jól kimosolyogta, ami azért volt vicces, mert ő meg folyton keresztet vetett. Az út alatt kelt fel a nap, és én az ablak mellett ültem, úgyhogy végig láttam felülről Görögországot. Szép volt nagyon, az autók akkorák voltak, mint a hangyák és a hajókat is lehetett látni a tengeren.

Leszállás után megvártuk a csomagjainkat, még jó, hogy betekertük, mert az egész műanyag cucc a közepére összegyűrődött. A reptéren várt minket egy taxisbácsi, táblán a nevünkkel, gyorsan bepakolta a cuccainkat és már indultunk is a szállodához. Amikor elindultunk, kiabálva telefonált, de úgy, mintha legyezte volna magát a telefonnal, elég vicces volt.

A recepciós lány lefénymásolta a személyi igazolványunkat és mondta, hogy mindjárt jön a kolléganője, aki majd eligazít minket. Jött is nemsokára, mondta, hogy menjünk utána. Elindultunk a pince felé, kicsit megijedtem, hogy akkor most itt lesz a szállásunk. De szerencsére csak egy olyan helyiség volt, ahol az alkalmazottak már reggeliztek. Voltak egy csomóan, mindenki bemutatkozott mindenkinek, de már senkinek nem tudom a nevét. Kaptunk kávét, meg frissen sült péksütit, aztán még egy darabig hallgattuk, ahogy beszélgetnek (pontosabban kiabálnak). Arra a következtetésre jutottunk, hogy az ébredéssel itt nem lesz baj, mert ezek úgy pörögnek már reggel, mint akik beszedtek valamit. A konyhába is bementünk picit, Öcsi, azt hiszem kiakadnál, ha ezt látnád…

Aztán végre elindultunk a szállás felé. Egy rakat lépcsőn kellett felmenni, de a csaj (kb. 50 kilós lehet) fogta és felkapta a 20 kilós csomagomat és felvitte seccperc alatt, csak néztem. 2 percre van egyébként a szállodától, több apartman egymás mellett, mienk a 10-es számú. Kétszintes az egész kis lakás, lent egyből, ahogy belépünk, van egy kis konyha, ami légtérben van egy pici étkezővel és egy pár lépcsővel lejjebb a nappalival. A nappaliból nyílik egy terasz, kilátással a tengerre J A nappaliból lehet felmenni az emeletre, ahol két szoba van meg egy kis fürdőszoba. A mi szobánk a Klauval franciaágyas és a tengerre néz szintén, Ágié meg Orsié pedig a másik oldalon lévő hegyekre. Amúgy egészen tágas az egész, a nappaliban két ember még simán elalszik a kanapékon, úgyhogy LEHET JÖNNI LÁTOGATNI! J Jah és még légkondi is van.

Miután elfoglaltuk a szállást, lezuhanyoztunk, mert eléggé kimelegedtünk a cipekedésben. Aztán lefeküdtünk aludni, ami nem ment olyan egyszerűen, mert a szállodából óránként ránk telefonáltak, hogy minden rendben van-e. Az utolsó hívás után úgy döntöttünk Klauval, hogy elmegyünk keresni valami boltot, mert már nagyon szomjasak voltunk, vizünk meg nem volt. Útközben találkoztunk Lajossal, aki szintén a Regency-ben dolgozik, szakács, ő mondta, hogy 5 percre van egy bolt. El is mentünk arra, amerre mondta, de minden ki volt halva. Találtunk egy éttermet, ami nyitva volt, a pincérbácsi egyből kikiabált, hogy segíthet-e, mondtuk, hogy csak vizet szeretnénk venni, hol van itt egy bolt. Mondta, hogy júliusig nem nagyon van itt nyitva semmi (észrevettük -.-), ezért adott nekünk ő vizet 4 euróért, 4 üveggel. Visszafelé lementünk a partra, hogy bevizuáljuk milyen is a tenger.

A víz még kicsit hűvös, de a part nagyon szép kavicsos. Anyukám, Te itt nagyon el tudnál bogarászni J Ahogy, jöttünk fel a szállásra, az egyik apartmanból kikiabált egy szőke lány, hogy sziasztoook. Kiderült, hogy Györgyinek hívják és ő is a Regency-ben dolgozik, animátor. Nagyon megörült nekünk, mert eddig csak fiúkkal lakott itt, be is mutatott nekünk két srácot, Manuelt és Christ és mondta, hogy majd átjönnek bandázni. Felhoztuk a vizet szomjazó lakótársainknak, aztán megnéztük a képeket, amit eddig csináltunk, én nekiálltam blogot írni, mert már most annyi minden történt, hogy épp elég leírni. Közben kopogtak, jött egy csávó, hogy ő most megcsinálja a tv-nket, ami a konyhaasztalon volt addig, meg a légkondihoz is hoz még egy távirányítót, mert csak az egyikhez volt és abban sem volt elem. De így ez is megoldódott.

3-ra mentünk a szállodába beszélni a menedzserünkkel, hogy mik lesznek a feladataink, meg kaptunk ebédet is. Engem átraktak bárba, aminek annyira nem örülök, mert amíg a többiek dolgoznak, én itt leszek egyedül és fordítva L De nem baj, mert ha többen leszünk, akkor lesz kivel lógnom. Holnap 15.00-ra kell mennem dolgozni és 23.30-ig leszek, többi nap is kb. így, hétfőn és kedden lesz day offom. Szerencsére kedden Orsi sem dolgozik, már meg is beszéltük, hogy bemegyünk Korfura.

Kértünk takarítószereket is, mert még felmosónk se volt, és mondanom se kell, hogy úszott a fürdőszoba az első zuhanyzás után.

Utána elmentünk mind a négyen felfedezni a környéket. Azt már írtam, hogy bolt az nem nagyon van a környéken, de se egy fagyizó, se egy gyrosos, se semmi, az azért nem annyira jó. Mindenütt csak szállodák. Találtunk egy kis parti részt, ami szabadstrandnak van kijelölve, ugyanolyan kavicsos, mint a többi itt a környéken, de van egy deszkapalló a parton, így csak törölközővel is ki lehet feküdni. Viszont láttunk olyan halakat, amilyeneket Horvátországban ki akartál fogni Apuu.

10-kor van vacsi a szállodában, előtte bemegyünk netezni, ami 5 euróba kerül 90 percre, szóval túl sokat nem fogok tudni netezni L

Remélem otthon is minden okés, már most nagyon hiányoztok.

Puszi mindenkinek! J