Június 24.
Lassan egy hónapja vagyunk itt. Eddig is voltak nehéz napok és rosszabb pillanatok, de azt hiszem most jött el mindegyikünknél az első mélypont. Ez a mai bejegyzés egy jó nagy panaszkodás lesz, szóval akit nem érdekel, az meg is nyomhatja az x-et a jobb felső sarokban. Köszi.
Először is most már egyértelmű mindannyiunk számára, hogy nem véletlenül tart itt ez az ország ahol tart. A görögök hihetetlenül trehányak, teljes káosz uralkodik mindenhol. Folyton panaszkodnak, hogy ők mennyit dolgoznak, közben meg nem csinálnak semmit. Mi meg a kis saját mentalitásunkkal próbáljuk menteni, amit csak lehet, mert mást nem is tehetünk. A lányoktól az étteremben folyamatosan elveszik a szabadnapot és nem is tudják, hogy mikor fogják visszakapni. Klau már 9 napja dolgozik egyfolytában és csak reméli, hogy a 29-30-ra beígért szabadnapjait megadják. Ezt még ki lehetne bírni, ha a munkaidő alatt a munkatársaikkal együtt tudnának dolgozni, hogy minden rendben legyen. De tegnap is egyedül volt a kb. 100 fős teraszra és még cseszegetik, hogy miért nincs kész. Azoknak a pincéreknek legnagyobb a szájuk, akik tényleg semmit nem csinálnak, csak a telefonjukat nyomogatják folyamatosan, nem számít, hogy már nincs tiszta asztal, ahova a vendég le tudna ülni.
Nálam a bárban hasonló a helyzet, amint kezdem a munkát, a bárostársaim rendszerint lelépnek, cigizni, sörözni stb. Nem is érdekli őket, hogy egy darab tiszta pohár nincs már, a jég elfogyott, az asztalok úsznak a ketchupban és közben áll a sor. A héten először találkoztam ideges vendéggel, aki természetesen velem kiabált, mert a bárostársam lelépett és nem szolgálta ki. Egyértelműen kétemberes munka, 300 embert nem lehet egyedül kiszolgálni. Persze ha a menedzser megjelenik, akkor mi vagyunk a hibásak, ki más is lehetne.
Ezt az egészet csak tetézi, hogy el kell költöznünk (harmadszor költözünk egy hónapon belül, ha a kolis költözéseket is belevesszük, lassan már rutin lesz). Fel a szálloda felé, egy kb. fele akkora szobában fogunk nyomorogni négyen, mint a koliszobánk. Egy emeletes ágy van benne, meg egy franciaágy. Nincs konyha, a klíma nem működik és a vendégek is közel vannak. Nem tudom azt se, hogy hogyan fogjuk megoldani, hogy én későn éjjel érek haza, a többiek meg korán kelnek. Mindenképp zavarni fogjuk egymást, mert egy akkora helyen lehetetlen úgy közlekedni, hogy a másik ne ébredjen fel. Arról nem is beszélve, hogy annyi cuccunk van, hogy fogalmam sincs hova fogjuk tenni őket. Megnéztük a lányok szobáját, akiket egyből oda költöztettek, hát ők hárman alig férnek el. Ha a klíma mégis működne, szintén problémát jelentene, mert kiderült, hogy nem csak a Klau, de én sem bírom a klímát (jelenleg NeoCitranon meg Algoflexen élek), viszont Orsi meg Ági nem tudnak anélkül aludni.
Ja és így már biztos, hogy senkinek nem tudok ingyen szállást adni. L
Június 26.
Ha eddig azt hittétek volna, hogy a görög káoszt nem lehet fokozni, akkor el kell hogy mondjam, hogy tévedtetek. Tegnap ugyanis többször is áramszünet volt az egész szigeten a sztrájk miatt, így a szállodában is. A konyha és az előkészítő helyiségek az alagsorban vannak, így ott még a napfény se segített a helyzeten. A lányok mesélték, hogy délelőtt az étterem még a szokásosnál is nagyobb csúszásban volt emiatt.
Én csak az esti áramszünetnek voltam részese, mert a délutános „egybenyolcórás” műszakomban dolgoztam. Este törölgettem az evőeszközöket a konyhán (mert bárosként mi mást is tehetnék :P), amikor jött a másik báros gyakornok, Edina, hogy mondta neki a takarító néni, hogy nem sokára megint áramszünet lesz. Én akkor még nem vacsoráztam, de már nagyon éhes voltam, úgyhogy eldobtam késeket-villákat és szóltam a séfnek, hogy gyorsan adjon már valamit enni, mielőtt teljesen sötét lesz. Adott is, én meg a közös helyiség felé vettem az irányt, hogy magamba tömjem a tányér tartalmát. Ahogy letettem a tányért az asztalra, elment az áram és tök sötét lett, a riasztók megszólaltak. A folyosón világítottak a vészfények csak, úgyhogy fogtam egy széket és kiültem oda. Pontosan nem láttam, hogy mit eszek, de legalább a tányért megtaláltam. Közben az emberek fel-alá rohangáltak, próbáltak úrrá lenni a helyzeten (az lett volna a furcsa, ha sikerül nekik), nézték, hogy mi a bánatért ülök a félhomályban a folyosó közepén. Mondtam, hogy bocsi, de csak itt látok a semminél többet.
Mire visszamentem a bárba, ott is állt a bál. Edina kézzel mosogatta a poharakat, mert ugyebár a mosogatógép se működött. Közben állt a sor megint, az emberek egészen izginek tartották ezt a helyzetet. Mi már kevésbé. Nemsokára visszajött az áram, de nem az egész épületben. Így az első emeleten nem tudták a görög estet megcsinálni, ezért a hallban rögtönöztek egy színpadot. A mi legnagyobb örömünkre. Az összes ember, aki a szállodában volt, ott tolongott a bárban, közben a privátbejárót eltorlaszolták a hangfalak, szóval jeget, meg ilyen dolgokat nem tudtuk a kocsival hozni, hanem mindent kézzel cipeltünk. Nem baj, ma is erősödtünk legalább.
Edinával összenéztünk és egyetértettünk, hogy ezt nem bírjuk tovább. Szombat lévén a többiek már teljesen rápörögtek, hogy menjünk megint a Golden Beachbe. Úgyhogy mondtam Edinának, hogy mi lenne, ha nekiállnánk alapozni, a meló is jobban menne így. Jánisz csak vigyorgott, aztán öntött nekünk ouzot kólával, amiben nem a kóla volt a több. Negróíze volt, de nagyon jól esett, mert már ki voltam testileg-lelkileg (délelőtt még fejfájással feküdtem, délután valószínűleg lázas is voltam és folyton ezen a hülye költözésen járt az agyam), úgy voltam vele, hogy ennél rosszabb már nem lehet (eljutottam a „mindent lesz*rok” pontra). És tényleg gyorsabban ment a meló, Jánisz tök rendes volt, elosztotta kettőnk közt a jattot, hogy hozzájáruljon az esténkhez J. Éjfélkor végeztünk, még gyorsan megettünk egy csomó sütit a hűtőházban, aztán gyors zuhany és irány a buli. Jó volt megint. És nem mellesleg nagyon szükség volt rá, hogy kiengedjük a gőzt.
Ma délelőtt meg nekiálltam összepakolni a cuccomat, mert ma este már nem a luxuslakásunkban fogunk aludni. Fogalmam sincs, hogy fogom átcipelni a 30 kilónyi cuccomat ezen a sok lépcsőn meg a jó nagy emelkedőn. Valaki majd csak segít. Akik tavaly is itt voltak, azzal bíztattak minket, hogy a tavalyi szállás ennél is rosszabb volt, mert bent volt a medence alatti szinten és minden penészedett. Hát majd meglátjuk ez milyen lesz. 3 hónapot csak kibírunk, amiből lehet csak kettő lesz, ha ez a szálloda szeptember elején bezár. Azért csak küldjétek nekem a pozitív energiákat. J
Június 27.
Tegnap éjjel éjfél után sötétben „láttam” először az új szobánkat. Csajok délután áthozták a cuccaimat kocsival, mikor munka után „haza”értem ez a kicsi „szoba” tele volt bőröndökkel. Mondtam a lányoknak, hogy olyan mintha táboroznánk, itt vagyunk a hegy oldalában, az erdő szélén, tele van minden bogarakkal (Lajos szerint patkányok is vannak a padláson) és emeletes ágyon alszunk.
Ma délelőtt kipakoltam, de a többiek cucca még szana-széjjel van, úgyhogy nem tudom milyen lesz, ha egyszer sikerül rendet rakni (már ha sikerül). Ágival vagy Orsival helyet kell cserélnem a franciaágy egyik helyéért, mert én kerültem az emeletes ágy aljába és nem fér el a hosszú lábam. Klau feláldozta magát és bevállalta a tetejét. Nagyon nem tudtam aludni, úgyhogy mikor ezt írom, elég fáradt vagyok.
Nemrég jöttem vissza a reggeliből. Drága menedzserünk arra tévedt és meglátta, hogy a régi-új lányok mind civilben esznek (mivel szabadnapjuk van). Edinának mondta, hogy mi az hogy ő ma nem dolgozik és jöjjön be délután velem együtt. Gondolhatjátok mennyire örültek, mikor már eltervezték hova fognak kirándulni. Sorra veszi el a szabadnapokat mindenkitől, de nem ám előre szólna, ááá, aznap reggel kell szólni. Ő csinálta a beosztást, és még ő van kiakadva. Én már nem is reménykedem, hogy megkapom a szabadnapomat, mert most nyit a Roof Garden (egy új bár a szálloda tetején, jee) és kevesen vagyunk. Jön majd
még egy lány, de csak július elején.
Na megyek a strandra, hogy legyen valami jó is ebben a napban.
Június 29.
Szabadnapos vagyok, de sajnos nem sikerült meggyógyulnom a múltkori megfázásból, sőt jobban kijött rajtam, úgyhogy kirándulás helyett egész nap aludtam, csak kajálni mentem át. Estére behívott a menedzser (előző este szólt), hogy segítsek. Bementem, de elég rosszul voltam, úgyhogy hazaküldtek, hogy inkább gyógyulgassak. Fáj a fejem, meg az arcüregem és nagyon fáradtnak érzem magam. Remélem, hamar jobban leszek, mert kirándulni is szeretnék. 4 szabadnapom van egymás után, mert július első két napja is szabad lesz. El se hiszem.
Sikerült rendet rakni végre és helyet is cseréltem az Ágival, úgyhogy nagyjából kezdünk itt is berendezkedni. Nem olyan jó, mint az előző hely, de pár hónapot ki lehet bírni.
Június 30.
A mai napot is sikeresen végigaludtam, remélem holnapra már tényleg jól leszek, mert ez így elég unalmas (30 fokban, ragyogó napsütésben bent szenvedni).
Most már egészen biztos, hogy a menedzserünk egy idióta. Klaunak 29-30-án lett volna szabadnapja, amiből a 29-ét kapta meg (12 nap után), a mai napra viszont behívták az Orsi helyett, mert neki meg visszaadták az utolsó elvett szabiját. Ezt tegnap este közölte. Ma reggel meg kérdezte a Klautól, hogy mit keres itt, amikor neki szabadnapja van és az Orsinak kellene dolgozni. Előző este ő mondta. Hihetetlen. Nem értem, hogy lehet valaki ekkora szerencsétlen, nem bír összerakni egy normális beosztást és folyton össze-vissza rángatja az embereket. Nekem is be kellett volna ma is mennem, de mondtam, hogy szeretnék meggyógyulni (meg amúgy is szabadnapom van).
Így a csajok elmentek kirándulni Cavosba (mert Áginak is szabadnapja volt), ahol homokos tengerpart van. Strandoltak, kirándultak egésznap. Úgy mentem volna velük L ha nem lennék beteg.
Azt még talán nem is írtam, hogy jött még két magyar lány, Dóra és Nóra. Dóra a konyhán, Nóra a recepción dolgozik. Így már 11-re nőtt a magyar csapat létszáma J
Na jól van, most ennyit írok, remélem nem volt túl fárasztó ez a sok panaszkodás. Lassan csak összeszedem magam.
Puszilok mindenkit, még mindig hiányoztok L
