Na most jutottam megint nethez, úgyhogy lesz mit olvasnotok :)
Június 3.
Bele a mélyvízbe…
Második itt töltött napunkon mindannyian megkezdtük a munkát. Többiek már reggel elmentek, Ági a konyhára, Orsi és Klau meg az étterembe. Áginak kisebb dolgokat kell sütni-főzni (pl. palacsintát) és a többi szakácsnak segíteni. Ezen a konyhán amúgy teljes káosz van, mindenki csinál mindent, ahelyett, hogy beosztanák, kinek mi a feladata. De ugyanez jellemző az étteremre is. Orsinak és Klaunak annyi a feladata, hogy ha egy vendég végzett az evéssel, el kell venni előle a tányért és rátenni a kiskocsira, amit ha megtelt, be kell tolni a konyhára, ott rápakolni a pultra a mosogatós néninek, aki majd szépen (vagy kevésbé szépen) elmossa. Orsi mondta, hogy úgy érzi magát, mint egy keselyű, mert alig, hogy lenyelték az utolsó falatot, máris elvesszük előlük a tányért. Sokszor nem is egyértelmű, hogy befejezte-e az evést, ha felállt, visszajön-e még stb. Engem vendéggént marhára idegesítene, ha folyton járkálnának körülöttem a tányéromat lesve, olyan mintha siettetnének.
Első nap megmondta a menedzserünk, Mr. Vlasis, hogy napi háromszor mehetünk be enni, akkor is, ha nem dolgozunk. A reggeli 10-kor van, az ebéd 14.30-kor, a vacsi meg 22.00-kor. Mivel én csak délután 3-kor kezdtem, bementem 10-re reggelizni. Hát persze, hogy 11-nél előbb nem tudtam enni, mert meg kellett várni, amíg nagyjából elpakolnak. Csak azt nem értem, hogy akkor miért 10 órát mondott. Utána én visszajöttem az apartmanba és olvastam egy kicsit, addig, míg nem jött Ági. Lementünk a partra, úsztunk, meg napoztunk. Néztük a repcsiket, kb. 20 percenként száll le egy, nem nagyon értjük, hogy hova lesz annyi ember. 14 óra felé feljöttünk, mert én még le akartam zuhanyozni munka előtt. Az elvileg 14.30-kor kezdődő ebéd szintén nem akkor kezdődött. 15.00-ra viszont nekem a helyemen kellett lennem, amit akkor tudtam meg, hogy a Beach Barban lesz. Ez lenn van a parton, úgyhogy átsétáltam az úton, hogy munkába álljak. Bemutatkoztam Pavlosnak, aki egyből megkért, hogy töröljem le az asztalokat. Elég nagy a bár terasza, úgyhogy egy fél órámba beletelt, mire kész lettem. Aztán mondtam Pavlosnak, hogy nem tudtam ebédelni, mire ő elküldött, hogy gyorsan egyek valamit. Szerencsére még nem pakoltak el a közös helyiségből, úgyhogy gyorsan ettem pár falatot. Visszamentem, hogy folytassam a munkát. Most a székeket kellett letakarítani, mert a madarak előszeretettel kakilják le őket. Ezzel megint elvoltam egy jó darabig, mert ugyebár székből négyszer annyi van, mint asztal. Közben Pavlos felküldött, hogy vigyek fel a Pool Bar-ba kaját. Ja, merthogy minden bárnál van kaja is, ugyanolyan svédasztalos rendszerben, mint az étteremben, csak jóval kisebbek. 3 bár van, a Pool Bar meg a Beach Bar este 6-ig, ami a hallban van, meg ez után működik. Szóval először be kellett mennem a konyhára, hogy felvegyem a kaját, amit fel kellett vinni. A Pool Bar a 6. emeletről nyílik, valahogy a domboldalba van beépítve, de nem nagyon volt időm megfigyelni. Visszafelé kaptam egy rakat tányért, hogy hozzam le elmosni, jó nehéz volt, még szerencse, hogy lifttel közlekedtem. Ez után már csak poharakat szedtem össze, meg mostam el. Van itt is olyan pohármosó, hogy csak fel kell tölteni a rácsot a koszos poharakkal, betolni, rácsukni a tetőt és magától elindul. De ahogy néztem Pavlos nem nagyon zavartatta magát és legtöbbször csak vízzel kiöblítette a poharat és már töltötte is bele másnak a kért italt. Ezért én próbáltam minél gyorsabban elszedni előle a koszosakat és gyorsan elmosni, nehogy már csak úgy adjon inni…Amúgy asszem akkor is fogok magamnak munkát találni, ha nem lesz vendég, mert olyan kosz van mindenhol, hogy folyton ragadok tőle. 6-kor Pavlos bezárt, én meg felmentem a központi bárba, ahol ketten voltak, Michalis és Amalia. Michalissal beszélgettem pár szót, Amalia nem nagyon tud angolul, mégis ő mondta, hogy mit kell csinálnom. Aranyosak mind a ketten. 8 körül áthívtak az étterembe, mert sokan voltak és nem tudtak elég gyorsan lerámolni, úgyhogy besegítettem. Mikor nagyjából lement a vendégsereg, beküldtek, hogy törölgessek evőeszközöket. Egy darabig azzal elvoltam, aztán szóltak, hogy menjek vissza a bárba, mert most már ott van a tömeg. A bár terasza, ha lehet még nagyobb, mint az étterem, ráadásul van élőzene is, így nekem a táncoló, félig (vagy teljesen) ittas vendégek közül kell kilavíroznom a pohárral teli tálcával, lehetőleg úgy, hogy ne borítsam rá senkire. Aztán be a mosogatóba, és újabb kör. Gyorsan ment az idő, mert a vendégek kihasználják ezt az all inclusive dolgot, és folyamatosan esznek-isznak, akkor is, ha már nem fér beléjük több. Fél 11-kor jött az Orsi, hogy szedtek ki nekem kaját, majd menjek le enni. De hát it was busy, szóval csak később szólt Michalis, hogy miért nem szóltam, hogy nekem 10-kor vacsi van. Gondoltam magamban, azért mert akkor megcsúsztok. De tényleg semmi rendszer nem volt abban, ahogy ezek dolgoznak, teljes káosz, meg is lettem dícsérve, hogy ennyit segítek. „Bravo, bravo” mondta Michalis. Közben takarítanom is kellett, mert egy kisgyerek földhöz vágott valami kék löttyöt, de úgy a hall kellős közepén a recepció előtt. Mondanom se kell, hogy az üvegpohár darabjai millófelé repültek a fényes márványkövön, a kék cucc meg még rá is segített. Összesöpörtem, felmostam, de szerintem még két nap múlva is lesz egy-két kanapé alatt a darabjaiból. Kb. 22.45-kor tudtam lemenni enni, tök egyedül, egy srác már arcmaszkban fújkálta a folyosót valami fertőtlenítővel. Gyorsan megettem a felét, amit a lányok kiszedtek nekem aztán folytattam a pohárszedést. 23.30-kor megköszönték a munkámat és elküldtek, hogy pihenjem ki magam. Egyedül botorkáltam haza a sötétben, itt vettem észre, hogy fáj a lábam, a cipő kb. 3 helyen kikezdte a bal lábamat. Még jó, hogy hoztam ragtapaszt. A lányok még foglalták a fürdőt, így csak 0.31-kor feküdtem le. Próbáltam aludni, de elég nehezen ment.
Június 4.
Ma már nem mentem le reggelizni a szállodába, mert még van a sütiből, amit otthonról hoztam és tegnap is olyan fura volt, hogy ott várom, amíg a többiek pakolnak. Nem volt rajtam munkaruha sem, szóval még segíteni se segíthettem. Ettem a sütiből, aztán nekiálltam megírni a blogot a tegnapi napról. Eddig amúgy minden okés, csak az a rossz, hogy a csapból nem lehet inni, így folyamatos problémát okoz, hogy legyen elég innivalónk. Mert azt már írtam, hogy itt sehol semmi nincs csak szállodák, tehát vásárolni sehol nem tudunk. (Innen folytatom, mert most megjött Ági, és elmegyünk vízért abba az étterembe, ahol múltkor is voltunk.)
Na szóval, Ágival elmentünk vízért, hoztunk 8 üveggel. Mikor visszafelé jöttünk, Klau már jött velünk szembe, mert nálunk volt a kulcs és nem tudott bejönni. Leraktuk a vizeket, aztán lementünk a partra. Jó meleg a víz, és gyorsan mélyül, szóval jól lehet úszni. Megbeszéltük, ha megyünk be Korfura, veszünk valami matracfélét. 2 körül megint feljöttünk, zuhanyoztam, felöltöztem, és körberagasztottam a lábamat ragtapasszal. Lementünk, hogy ebédeljünk, de még sehol nem volt semmi, így átmentem szólni Pavlosnak, hogy megint nem tudtam enni. Azt mondta menjek nyugodtan, visszafele meg töröljek el néhány üvegpoharat és vigyem le. Megtörtént. Amíg a konyhán töröltem a poharakat, az ott dolgozók sürögtek-forogtak. Van egy szakács, akinek van Magyarországon valami rokona és tud pár szót, persze csak a „szebbeket”. Megkérdezte angolul, hogy vagyok, mondtam, hogy köszi, jól, kérdeztem, hogy ő hogy van, erre azt mondta, hogy ő is, aztán hozzá tette széles vigyorral, hogy K.RVAÉLETBE. Néztem rá nagy szemekkel, mint aki nem érti, erre megismételte. Milyen szép is a magyar nyelv J
Délután hasonló volt, mint előző nap, csak kevesebb vendég volt jóval. Gondolom most volt turnusváltás, mert csak alig páran lézengtek a parton. Később ki is derült, hogy csak 120 vendég van a szállodában.
Jaj és képzeljétek, láttunk delfineket J Mostam a poharakat, meg mászkáltam az asztalok körül, egyszer csak azt vettem észre, hogy az összes vendég a part felé sasol, fényképezőgép elő, szájak kitátva. Nézem, hogy mi történt, hát a delfinek ott ugráltak, egészen közel a parthoz. Olyan szépek voltak.
6-kor megint felmentem a Main Bar-ba, Michalishoz és Amaliahoz, de annyira nem volt senki, hogy Michalis mondta, hogy pihenjek egy picit. Így lementem a konyhára, ahol Klau evőeszközöket törölgetett. Kicsit leültem mellé beszélgetni, aztán visszamentem a Beach Bar-ba összeszedni a maradék poharakat. A Main Bar is hasonló volt, mint előző este, 8 körül megint át kellett mennem az étterembe segíteni, de nem volt vészes. Viszont kaptunk borravalót az egyik vendégtől J Mikor nagyjából lement a vacsi, visszamentem a bárba, ahol már teljes káosz volt megint. Az első emeleten van egy színpad, ahol az animátorok csináltak valami műsort, és oda is a bárból vitték fel az italokat. Most 10-kor elküldtek vacsizni, de persze nem volt még kész, úgyhogy egy fél óra után tudtam csak visszamenni. Addigra megint meg volt csúszva az egész bár. Gyorsan elmostam a koszos poharakat (ez kb. 3 adag volt a mosogatógépben), aztán mentem körbe-körbe. A sor meg állt a bár körül, mert Michalis az első emeleten volt, Amalia meg kevés volt egyedül. Úgy látszik, bármilyen kevés vendég is van, itt mindig tömeg lesz. Előbb-utóbb meg kell, hogy tanítsanak koktélokat csinálni, mert nem fogják bírni. De eddig erről nem esett szó, mindig csak kiküldenek, hogy szedjem az üres poharakat. Dáxi, ti tudjátok. 23.30 után indultam el haza, Michalis már sokadszorra szólt, hogy most már tényleg menjek haza. Kértem pár teafiltert, mert eddig a tea hiányzik legjobban otthonról. Cukrot meg hoztunk hozzá a közös helyiségből, meg hoztunk el gyümölcsöt, sütit, meg ilyeneket. Lajos mondta, hogy ne költsünk semmire, amit csak tudunk, hozzunk el. Kezdünk is belejönni J Amúgy hihetetlen, hogy mekkora pazarlás van itt, délután is, amikor a Beach Bar bezárt, az összes maradékot beleöntötték a kukába. Pedig voltak ott tök jó szendvicsek, pizza, husik stb…
Június 5.
Kezdek belerázódni ebbe a báros dologba, mindkét bár más, de mindenhol jól érzem magam. A Beach Bar lazább, kevesebb vendég van, nagyon szép a strand és mindig tök jó zene szól.
A Main Barban meg az a jó, hogy sok a vendég, így este, amikor már fáradtabb vagyok, gyorsabban telik az idő. Koktélt még nem csináltam, de már adtam ki különböző italokat, szóval lassan, de biztosan haladok felfelé a langlétrán J A Main Barba jött egy új csávó, Giannis (Jánisz), ma ő volt Amalia helyett, jófej ő is és alaposabban dolgozik. Ma bent volt a menedzserünk, Mr. Vlasis, hát öcséém… tipikus „arc”. Amikor először találkoztunk, tök jó fej volt, de most nem csinált semmit, csak sunyin nézelődött, lent a Beach Barban leste a csajokat. Este a Main Barban is megjelent, én vittem ki a jegeskávéját. 23.40-kor küldött haza Michalis, de megint lett volna még mit csinálni.
Június 6.
Day off, hálistennek. Aludtam jó sokáig, aztán lementünk úszni meg napozni Ágival. A vízből előkerült Lajos is, úgyhogy hárman süttettük a hasunkat. 3-ra bementünk kajálni, meg szólt Mr. Vlasis, hogy papírokat kell intézni. Kitöltöttek valami papírt, személyi kellett hozzá, plusz a szüleink nevét kellett leírni, meg odaadni a health certificate-et. Az ügyintéző bácsi úgy nézett ki, mint Mr. Bean. 4 körül jöttünk vissza a szállásra, nekünk is jár a siesta. Klauval elmentünk, hogy megkeressük azt a boltot, amit a Lajos mondott, hogy itt van közel és nyitva van. Felmentünk a lépcsőn, egy bácsika söprögetett előtte, mondtuk neki, hogy vásárolni szeretnénk. Közölte, hogy ő nincs nyitva, mert nincsenek turisták, de menjünk tovább kb. 2 km-t Benitsesbe és ott lesz bolt. Elindultunk, mentünk, mentünk, mentünk és mentünk, de nem volt semmi új, végig csak ez a kanyargó út, járda egy szem se, kihalt szállodák és elhagyatott éttermek, néhol narancs meg citromfák kandikáltak ki a partot eltakaró gazból. Végre találkoztunk egy emberrel, aki szerencsére beszélt angolul, mondta, hogy még kb. egy km-re van a bolt. Na, király ezek a távolságot is úgy mérik, mint az időt. Szorozd meg hárommal. Így elindultunk visszafelé, és eldöntöttük, hogy akkor megint az öregnél veszünk vizet az étteremben. Ha már ott voltunk, úgy gondoltuk, hogy megérdemlünk egy fagyit is, úgyhogy leültünk. Szólt a görög muzsika, ettük a fagyinkat, amit az öreg telerakott nekünk mindenféle esernyővel meg vitorlással...egész jó ez a görög életérzés J Este 10-re mentünk megint vacsizni, láttam, hogy a bárban valami iszonyat sokan vannak, dejó, hogy nem dolgozom. Miután visszajöttünk még tv-ztünk egy kicsit, az Ocean’s 13 ment angolul, görög felirattal. Itt a legtöbb filmet így vetítik, hogy mindenki gyakorolja a nyelvet.
Június 7.
Day off, ismét, Ágival és Orsival együtt J Elhatároztuk, hogy kirándulunk Korfura, de ez hamar meghiúsult, mert a főnök berendelt minket 11-re. 11-kor persze, hogy nem volt sehol. Mondták, hogy menjünk fel az irodájába. Felmentünk, mondták, hogy várjunk, üljünk le. Előkerült Vlasis, mondta, hogy várjuk meg a Mr. Bean kinézetű embert, aki elvitt minket Moraitikába. Először nem tudtuk, hogy hova megyünk, csak ültünk az autóban, és viccelődtünk, hogy na most adják el a vesénket. Miután sokadszorra megkérdeztük, kinyögte végre, hogy valami adóhivatalszerűbe megyünk, ahol alá kell még írnunk pár papírt, ami kell a fizetésünkhöz. Nice, fő a részletes tájékoztatás.
Megérkeztünk, hát nem hinnétek el, hogy hogy nézett ki az a hivatal. Képzeljetek el egy kétszintes házat, aminek az aljában ilyen garázsszerű szobák voltak, azok voltak az irodák. A ház körül, mintha lomtalanítás lett volna, kirakott régi számítógépek a gaz kellős közepén stb. A mellettünk lévő irodahelyiség valami anyakönyvezető hivatal lehetett, mert egy menyasszonyi ruhába öltözött nő, meg egy öltönyös pasi itták a pezsgőt az iroda dolgozójával. Esküvő, kedden délelőtt. Érdekes. Aláírtuk a papírokat, addig Mr. Bean felszívódott, rá vártunk egy csomó ideig. Odafelé felfedeztük, hogy Moraitikában van valami civilizáció, ezért kitaláltuk, hogy ide visszajövünk ebéd után, ha már Korfura nem tudtunk elmenni. Úgyhogy ebéd után beálltunk a buszmegállóba és vártuk..a csodát. Mert a busz az nem nagyon jött. Szerencsére az egyik szakács épp ment haza, és intett, hogy elvisz minket. Na végre valami jó is történik ezen a napon. Még az eső is elállt, ami reggel óta esett. Ja meg azt nem is írtam, hogy ebédre a szokásos husi meg sültkrumpli mellé végre volt görögsali, meg süti is. Moraitikában végigjártuk az összes szuvenir boltot, aztán a buszmegállóhoz legközelebbi boltban bevásároltunk. Vettünk mosogatószert meg szivacsot, ilyen kekszféléket, meg egy-két apróságot. Ja meg a strandoláshoz szükséges fontos dolgokat ki ne felejtsem. Beruháztunk egy csodaszép kék gumimatracra, Ági meg egy úszószemüvegre tett szert. A bevásárlókörutat egy jegeskávéval tettük teljessé a buszmegálló mögötti étteremben. Csodák csodájára jött a busz, sőt még talán kicsit előbb is érkezett. A szálloda előtt van az itteni buszmegálló, ott szálltunk le és örültünk a fejünknek, hogy végre sikerült az alapvető igényeinket kielégíteni. Hazaérve egyből nekiálltam mosogatni az újonnan beszerzett eszközökkel, rendet raktunk, főztünk teát, amihez a kertünkből szedtünk citromot stb. Kezdjük itthon érezni magunkat J
Azt még nem is írtam, hogy a bal bokám jelenleg másfélszer akkorára dagadt, mint normál állapotában szokott lenni és nem tudom, hogy mitől. Mert feltörte a cipő, de nem hiszem, hogy a seb miatt lenne. Szerencsére nem fáj, ahogy megyek, csak akkor, ha megnyomogatom. Azért próbálom minél többet pihentetni.
7 óra után nekiálltam írni a blogot, este elvileg elmegyünk egy közeli szállodába, ahol remélem, hogy fogunk tudni netezni és akkor feltölthetem. Meg jó lenne már otthonról is infot kapni, mert eléggé hiányoztok.
Pusszantás mindenkinek! J
Valahogy mégis úgy érzem, hogy egy részem ott maradt Korfun. Még mindig görög zenék mennek a fejemben. Csináltam itthon is frappét, de nem volt az igazi. Ha most kívánhatnék egyet, visszamennék egy hónapot az időben...
Valahogy mégis úgy érzem, hogy egy részem ott maradt Korfun. Még mindig görög zenék mennek a fejemben. Csináltam itthon is frappét, de nem volt az igazi. Ha most kívánhatnék egyet, visszamennék egy hónapot az időben...
